A színházi darab kellemes csalódás a filmhez képest, mert annak az összes hibáját kijavítja, minden szempontból sokkal jobb annál.

A történet nyilván ugyanaz, mint a filmben, és a színészek is többnyire ugyanazok. A színházban mégis jobban működik az egész: nem zavaró, hogy harmincas színészek próbálnak tinédzsert játszani, és mivel élőben szól, értelemszerűen nincs elcsúszott szájszinkron. Az unalmas részeket is sikerült kiküszöbölni, feldobni egy-egy ötlettel: a csónakos jelenet a levegőben játszódik, a lassú dalok alatt is mindig megjelenik legalább egy táncos, vagy vicces, amikor a pályaudvaron Ember Márk minden lányban felismeri a szerelmét…

Hogyan tudnék élni nélküled, Erkel Színház

Engem az egész a Szép nyári napra emlékeztetett, nyilván műfaji sajátosságokból kifolyólag: volt strandlabdás tánc (csak a Nyár van helyett az El kell, hogy engedj szólt), volt szigorú apuka (Dézsy Szabó Gábor helyett Szabó P. Szilveszter), volt vonatozás, és szintén szép emlékeket idézett az autón táncolás, csak itt Veréb Tamás táncolt egy Ladán, nem Gubik Petra egy sárga taxin…

A balatoni hangulat mondjuk nem jött át a darabból – nyilván mindenki tudja, hogy a Balatonon járunk, de mivel minden csillog, pörög, mozog, külön is nem derül ki, hogy ez a magyar tenger.

A színészek nyilván nagyon jók, nem is vártunk ennél kevesebbet: Ember Márk a filmben jobban nézett ki, de élőben is vicces és hibátlanul végigénekli a dalokat. Érdekes, ahogy Veréb Tamás megpróbálja eljátszani Marics Petit, de Marics annyira önmaga a filmben, hogy azt azért nehéz megközelíteni – de még így is feltűnt, hogy hitelesen dobol, a dalírós jelenete pedig abszolút zseniális. Kirády Marcell és a csajok is viccesek, Eszter szerepét viszont sajnos Kovács Gyopár se tudja megmenteni az unalomtól.

Egy csomó nagy színész szorult itt mellékszerepekbe: jó volt élőben is hallani Brasch Bencétől az Elképzelt szerelem című dalt (nagy kedvencem volt régen Sárközy Anitától), Cseh Dávid Péter mindig sokkal többet érdemelne, Puskás Peti viszont a határán van annak, hogy fullba nyomja a kretént. Szabó P. Szilveszternek ez a szerep egy ujjgyakorlat, de még így is odateszi magát, iszonyú agressziót sugároz szegény lánya felé, az viszont méltatlan, hogy a halála közben kipörgetik a színpadról, járna neki annyi, hogy végigjátszhassa a jelenetét.

Feke Pál elképesztően szépen énekli el a Jégszívet – a filmben az egy fárasztó, unalmas rész volt, indultam volna már haza a moziból, itt viszont a katarzist hozza el, döbbenetesen jól áll a hangjának ez a szám, ünnepeltük is érte hosszasan. Viszont amikor a fiatal és idős verziók négyen együtt vannak a színpadon és egymás korábbi önmagát látják, Feke Pál és Kovács Gyopár pont úgy néznek ki, mint a Szépség és a szörnyeteg…

Egy-két kisebb hibája volt a darabnak: Csobot Adél szépen énekel, beszéd közben viszont hadar, egy szót sem érteni abból, amit mond. A nézők állandó bevonása a darabba pedig túlzás: a Kovács Gyopárt orron találó labda is már a nézőtérről érkezik, később a nézőknek énekelni kell, a világító vacakkal integetni kell, a táncosok állandóan ott járnak a székek között, Kirády Marcellnek pedig egyszer a 13. és 14. sor között kellett átevickélni, ahol nincs folyosó. A folyton felbukkanó operatőr is zavaró: ha a színpadon énekel egy színész, miért kellene képernyőn nézni ugyanazt?! Mert volt ebből film is? Vagy ettől lesz a darab fiatalos és modern? Szerintem csak simán zavaró.

De ezek csak apróságok, a darab nagyon jó és persze óriási siker, a Ticketswapen van valami minimális esély még jegyet venni rá…