Úgy csinálnak, mintha muszáj lenne Elton John, Elvis Presley, a Queen és mások után Michael Jacksonról is filmet készíteni. Mármint egy másodikat is, a This is it után… Csakhogy azokban a filmekben volt mondanivaló és volt dráma, látszott, hogy miért készítették el – ezen viszont egyáltalán nem látszik.
A film azzal kezdődik, ahogy az öt testvér a nappaliban gyakorol az apjuk instrukciói alapján, de már akkor is Michael van a központban. Az apjuk durva vele és követelőző, például még akkor is gyakorolniuk kell, amikor az első fellépések után éjszaka fáradtan hazaérnek. Eddig még jó a film, mert Michael életét a maga komplexitásában mutatja be: hogy a család keményen dolgozik, cserébe sikereket érnek el, de ennek a kisfiú elmaradt gyerekkora az ára.
Azt is még elfogadhatóan bemutatják, hogy 21 évesen elkezdi a saját útját járni a szólólemezével – bár a filmből nem derül ki, hogy az Off the Wall amúgy az ötödik(!) szólólemeze volt…
Innentől viszont már csak felvillantják, amit Michael Jacksonról egyébként széles körben tudni lehet, de ezekből a dolgokból már nem lesz dráma, nincs újabb történetszál, csak szélesvásznon felsorolt lexikális információk. Hogy milyen magányos és ártatlan maradt, az állatok voltak a barátai, és hogy idővel iszonyú nagy sztár lett. A szex témája fel sem merül a filmben. Az sem derül ki, hogyan és kikkel dolgozott együtt, kik voltak a zenekarban, nem látjuk megszületni a dalokat: minden idők legnagyobb popslágere, a Billie Jean csak egy cetli a falon. A testvérek végig arctalan mellékszereplők, Janet egyáltalán nincs is sehol. A Thriller kapcsán Michaelnek eszébe jut összetrombitálni egy csomó fekete táncost, de dráma ebből sincs, csak tánc és klipforgatás. A CBS főnöke is úgy intézi el az első, fekete énekes által előadott kilp bemutatását az MTV-n, hogy Michael erősen kéri, ezért telefonál egyet, harciasan beszél és kész, el is van intézve.
Az egyetlen valódi történetszál a filmben a bántalmazó apáé, aki azonban az elszakadási kísérlet láttán nem bekeményít, mint a valódi bántalmazók, hanem csodálkozva néz, majd meghunyászkodik – ez ebben a formában sok-sok bántalmazott gyerek és feleség számára megalázó, mintha a bántalmazásból menekülni ilyen könnyű lenne.
A film végére annyira elfogy a mondanivaló, hogy csak koncerteket látunk egymás után, ahol Michael kevésbé ismert slágereket énekel, a közönségből pedig egymás után viszik ki az alélt rajongókat.
Jaafar Jackson egyébként elképesztően jól hozza le a nagybátyja kinézetét, mimikáját és mozdulatait, az egész film hangulatos, jól néz ki és jól szól – csak hát Jackson apukán kívül sajnos nem szól semmiről.